Au pair Anglia weblapok - Néhány levél au paireinktől

Szia Lisa!
S. Kati vagyok, és semmi különös oka nincs annak, hogy irok neked, csak szeretném elmondani, hogy mennyire jól tettem, hogy téged ill. a ti ügynökségeteket választottam annak idején, amikor készültem ki külföldre au-pairnek. Már itthon vagyok, de az a kb. félév örökre szép emlék marad nekem, amit Skóciában töltöttem.
A család nagyon kedves volt, a kint tartózkodásom hónapjai alatt egyetlen kicsiny probléma sem merült fel közöttünk, pedig hát teljesen idegen emberek voltunk egymásnak, akiknek ennek ellenére együtt kellett élniük. És mégis teljesen jól meg voltunk, a legapróbb összezörrenés nélkül, és azt hiszem, nekik is ez a véleményük rólam. Kicsit megijedtem első hallásra, amikor kiderült, hogy Skóciában nézett ki magának egy család, de egy pilanatra sem bántam meg, hogy oda mentem, mert gyögyörű vidék, az emberek pedig hihetetlenül kedvesek.
Szóval, nagyon jól éreztem magam, azóta is propagálom mindenkinek az au-pair-kedés eme útját, és köszönöm, hogy segitettél ebben; hogy személyreszólóan törődtél velem, hogy minden segitséget megadtatok ahhoz, hogy teljesen biztonságban érezhessem magam a "nagyvilág veszélyei" ellen. Nagyon jó munkát végeztetek.
Köszönöm.
Kati (Edinburgh)

Kedves Lisa!
Jól érzem magam itt Warringtonban a családnál. Nagyon aranyosak, de nem csak õk, hamem mindenki. Mikor a kutyával sétálok a canal mentén mindenki köszön, vagy mosolyog. Legjobban Jillel szeretek és tudok beszélgetni, a gyerekek közül talán Amyt értem a legjobban, Elliot elég furcsán beszél. Õk is nagyon aranyosak, csak sokat szekálják egymást.
Hétvégeken szeretnek utazgatni, már voltam Liverpoolban, sajnos itt nem volt túl jó idõ, és Chesterben, itt viszont csodálatos volt minden.
Felvettük a kapcsolatot Máriával, ha minden igaz a két család találkozik vasárnap. A gyerekek egy iskolába fognak járni, igy valószinûleg többet fogunk találkozni. Már érdeklõdtek a nyelviskola után is, remélem összegyûlik a csoport. Már várom, hogy elkezdõdjön. Már tagja vagyok a könyvtárnak, a videotékának és a The National Trust-nak is. Szerencsére van itthon internet és mostanában ezt is sürûbben használom. Itt Jill segitett csatlakozni a thetrainline-hoz, remélem sokat fogom tudni használni.
Nagyon örülök, hogy sikerült ilyen aranyos családot találni nekem és remélem, hogy végig jól meg fogjuk érteni egymást, és mindenkinek jól fog eltelni ez az egy év. Remélem az angolt is sikerül mesterfokon elsajátitani.
Köszönök mindent, majd megint jelentkezem.
Sok szeretettel:
Kinga (Warrington)

Kedves Lisa,
Szeretnék köszönetet mondani a segitségedrért, köszönöm, hogy kedves családot találtál nekem, akikkel nagyon szép két évet tölthettem el és köszönet mindenért. Kivánok Neked és családodnak Nagyon Szép Karácsonyt és Boldog Új Észtendőt.
Sok szeretettel: Amália (Princes Risborough)

Kedves Lisa!
…..A hétvégéim szabadok, de azt is a családdal szoktam tölteni. Parkokba járunk, múzeumokba, vagy lemegyünk a tengerpartra, már töbször fürödtem is. Minden hiedelem ellenére, itt északon is lehet a tengerben fürdeni, legalábbis annak, aki jól tűri a hideg vizet. Néha elmegyek egy-egy koncertre is, ahová az apuka visz el, ahol barátokra is találtam. Mivel kaptam egy mobil telefont, ha a koncertnek vége, csak haza kell telefonálnom és jönnek értem. Megünnepeltük a szülinapomat is. Az ajándék a kedvenc parfümöm és egy arany nyaklánc volt. Estére magyar vacsorát csináltam, ami nagyon ízlett a családnak. A gyerekek a süteménynek örültek, Tracey és Keith pedig a pörköltnek. Azóta már többször sütöttem-főztem és közben Tracey kíváncsian figyelte mit csinálok, mert szeretne megtanulni néhány magyar ételt főzni. Anglia és a családom csodálatos, az élményeim kifogyhatatlanok. A család családtagként szeret. Csak köszönettel tartozom a családnak és a Brick au pair irodának, hogy ilyen jó családot biztosítottatok nekem.
Judit (Redcar)

Kedves Lisa és Andrew!
Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok nektek és egyben szeretnék mindent meg is köszönni. Nagyon kedves családot találtatok nekem. Thank you everything.
Üdvözlettel:
Gabi (Tingley)

Kedves Lisa!
Üdvözletem küldöm Frintonból, ahol a családdal nyaralok és tegnap megnéztem Colchestert is. A család nagyon jó, a számításom bejött és suliba is járok Oxfordba. Mégegyszer nagyon köszönöm.
Annamária (Long Crendon)

Kedves Lisa!
Ezúton szeretném megköszönni a segítségeteket. Azon kívül, hogy még egy kicsit egyedül érzem magam, minden oké. A szülőket még eléggé nehezen értem, mivel "nincs idejük" lassan beszélni, de a gyerekek nagyon tündériek és mindenben a segítségemre vannak. Esténként hatalmas traccspartik zajlanak a szobámban, sőt egy könyvet is elkezdtünk közösen olvasni. Hamarosan kezdődik a nyelviskola, ahol biztos hogy találkozom majd egy pár "jófej" emberkével. Azért kérlek, ha tudsz, légyszives küldj nekem itteni au pair cimeket.
Mindent köszönök, üdvözlettel:
Timea (Guernsey)

Merry Christmas and Happy New Year!! and a big THANK YOU as well. You found me a fantastic family! I'm here for more than 3 months. I really enjoy it! Thanx a lot! Merry Christmas & a very happy New Year!
Lots of love: Petra from Chesterfield

Copyright © Brick au pair agency 2000-2007. All rights reserved.